Nagyon röviden annyit, hogy a hétvégi KULTOK konferencia inspiráló volt. Jó volt együtt lenni a generációnk hasonló feladatot ellátó tagjaival, olyan emberekkel tudtam érdemben szót váltani, akikkel eddig még nem volt lehetőségem személyesen találkozni. Az előadásokból és a kerekasztal-beszélgetésekből egy látszik: a kérdéseink, problémáink, struktúráink, válságaink és sikereink hasonlók, válaszaink viszont -hálisten- különbözőek, így az egymással találkozás megér még egy kört, valamikor évek múlva, addigra remélem tényleg egy generációvá kovácsolódunk. Álljon itt két link összefoglalóul. Képek a kulter.hu facebookjáról és egy beszámoló a KUK blogján.

Ha nem vagyok szerénytelen, sikeresnek nyilvánítom saját előadásomat is. Lehet, hogy valahol közzé is teszem kiegészítve. Elég jó reakciók jöttek rá, ezért gondolom, hogy kéne. Lehet hogy módosítom a szakdolgozattémámat vagy a TDK témámat ez irányba, de ez még képlékeny.

Minden esetre nagyon durva héten vagyok túl, stresszes, adatvesztős, mégis alig alvós héten (ez remélem ettől különb lesz). Vére itt a gép, amit két nap alatt szerelt meg a DELL. Nagy öröm ez számomra. Kis hazánkban nem jellemző, hogy azt a szolgáltatást nyújtják, amiért fizettem.

(bloggal folytatom)

kedvem lett bloggolni, szóval három hónap múlva újra leírom ezt ide.

Kedden felolvasok az Apokrif “Szeress úgy is, ha rossz vagyok” estjén a Rohamban.

• viszonyszók
• Picsogás
• rezignáltan
• Túl sok
• felhold
• nem elégedett
• Egy középszerűen őszi történetből
• egyenáram
• különben nem
• Az érettség kétségbe vonhatatlan jeleiről
• Pillanat201201120159

Bocsánat, hogy ezt írom, de kicsit csalódtam a generációmban. A pénteki Gyorskonferencia a köztársaságról rendezvényen túl kevesen voltak jelen. Az OSA Archívum ősz tarkókkal és középkorúakkal telt meg. Olyan nagy és okos emberek szólaltak fel pedig, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a harmadik köztársaság élhető, európai hely legyen. Nem, kérem ezen a konferencián nem a szokásos „ballib értelmiségi nyüszörgés” hallatszott. Érvek, adatok, tények adtak alapot a kétségbeesésnek, melyet a retorika, a kimondhatóság és az ebből fakadó biztonság kompenzált. Jól éreztem magam, furcsán, és talán biztonságban attól hogy nem én vagyok a hülye ebben az országban, sőt pont hogy én nem. Világosak az orvosolandó (szociális, politikai, kulturális, etikai) problémák! De Lehet-e őket orvosolni? Az elmúlt húszévezésen és a probléma sokirányú vázolásán túl egy előadó, a filozófus Rauschenberger Péter jutott el oda, hogy a megoldásról beszéljen. De ő az idő rövidségére hivatkozva nem osztotta meg velünk ez irányú gondolatait. Legnagyobb sajnálatomra…

Szeretném pedig ezektől az emberektől, akikre életemben először tényleg felnézek, most azt kérni, hogy egy következő konferencián jöjjenek ki a farbával! Kell, hogy a szellem vagy ahogy Ferge Zsuzsa fogalmazott, „az írástudók”, választ adjanak.. mert különben kirekesztve érzem magam saját értékrendemből, amikor én ülök legfiatalabbként egy ilyen súlyú konferencián.

(és legyenek szívesek az ÉS online-t ingyenessé tenni, mert nincs rá pénzem!)

Ma este hétkor, a Rohamban csak új, meg nem jelent verseket fogok felolvasni (se ciklus, se kötetterv), melyeket szeptember és december között írtam.

Cím szerint:

• Túl sok
• felhold
• nem elégedett
• köztünk úgy lesz
• egy középszerűen őszi történetből
• egyenáram
• dal szőkének
• különben nem

Gyertek el!

“Hogy 2011-ben ki füstölte fel az ifaszínű égre az osztatlan sötétséget nem tudom. De attól nő a nyelvemre penész másnapos reggeleken. Az elkeseredés a lepedőre sorozatlövés-foltokat csepegtet egyre többször. Esély nincs, hogy visszapuhuljanak a lukak, mint a bőr egy szerelmes harapás után.”

Eleget tettem az Apokrif Online idei évjárat-felkérésének. Igaz 2011 dec 29.-ét vállaltam, de megcsúsztam, így egy hónap után ma, utolsóként* olvasható Kampós című írásom.

* Lófaszt az utolsó (jav. nyga.)

Behajtom a széleimet ott, ahol tetszik amit találtam értékest magamban. Így gyógyulok két hete. Ha az embernek van lelke és az olyan mint egy paplan, az önmagánkívüliség, más anyagok kivehetetlen mintát rajzolnak bele, felismerhetetlen hangok és saját arcának élei közé fektetik belé. Verseket írok, szerkesztek, gondolkodok. Pénz nélkül megint, és ettől szabadon.

Végül mégsem vettem fel a mondattan UV-t. Nem vagyok már az egyetem miatt sem lelkes, egy éve, még meg tudtam magam erőltetni. De így… mikor olyan reménytelennek tűnik az egész magyar valóság, az itt levés. Pedig a nagy keserűség helyett (amikor az éjszakai Budapest látványához a várból is csak annyi a szavam, hogy „kurva hideg van” és még a cigimet is elbaszta a szél…) helyre kéne tenni magam, nagyon rám férne egy rendezett világ- és önkép. Egy terv, ami szerint lehet élni – egy darabig még – itthon, ahol legtávolabb 40 km-re főz nagymuter bablevest.

Ezért, most a rám szakadó nagy – talán két hétig is tartó – időtöbbletben, talán posztolok = összeszedem magam. Mert ez így nem pálya, nagyon de nagyon nem az, amit tegnap írtam…

azokról az estékről, amikor nem kocsmából jövök majd igyekszem részletesen beszámolni…