Bocsánat, hogy ezt írom, de kicsit csalódtam a generációmban. A pénteki Gyorskonferencia a köztársaságról rendezvényen túl kevesen voltak jelen. Az OSA Archívum ősz tarkókkal és középkorúakkal telt meg. Olyan nagy és okos emberek szólaltak fel pedig, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a harmadik köztársaság élhető, európai hely legyen. Nem, kérem ezen a konferencián nem a szokásos „ballib értelmiségi nyüszörgés” hallatszott. Érvek, adatok, tények adtak alapot a kétségbeesésnek, melyet a retorika, a kimondhatóság és az ebből fakadó biztonság kompenzált. Jól éreztem magam, furcsán, és talán biztonságban attól hogy nem én vagyok a hülye ebben az országban, sőt pont hogy én nem. Világosak az orvosolandó (szociális, politikai, kulturális, etikai) problémák! De Lehet-e őket orvosolni? Az elmúlt húszévezésen és a probléma sokirányú vázolásán túl egy előadó, a filozófus Rauschenberger Péter jutott el oda, hogy a megoldásról beszéljen. De ő az idő rövidségére hivatkozva nem osztotta meg velünk ez irányú gondolatait. Legnagyobb sajnálatomra…
Szeretném pedig ezektől az emberektől, akikre életemben először tényleg felnézek, most azt kérni, hogy egy következő konferencián jöjjenek ki a farbával! Kell, hogy a szellem vagy ahogy Ferge Zsuzsa fogalmazott, „az írástudók”, választ adjanak.. mert különben kirekesztve érzem magam saját értékrendemből, amikor én ülök legfiatalabbként egy ilyen súlyú konferencián.
(és legyenek szívesek az ÉS online-t ingyenessé tenni, mert nincs rá pénzem!)