A sajtos pannini valószínűleg az egyetemen kapható egyik legjobb étel. Áll: egy szenyából, aminek közibe sütik a sajtot (+sült kripli 100-ért). A 6-8 büfével is csak annyi a bajom (mert alapvetően hűs, sötét hely, fix netkapcsolattal) hogy kikurt szar rádiót hallgantak, ahol egy órája a legkevésbé közhelyes szám az Lost My Religion vont. “Oh, jajj meg kell halni, meg kell halni” …
Múlt félévben is valami hasonlóval kelett volna kezdenem a szófaj-alaktan tanulást. Így meg lehet jegyezni, de legalábbis jeleníteni a dolgokat. Ha ügyesebb lennék, tovább és át lehetne alakítani interaktívabb programmá, pl. flash-é vagy java-vá, és akkor lehetne lenyitni, meg ágaztatni, meg kibluggyanának a magyarázatok is. Ezt összelehetne kötni a már meglévő magyar grammatika feladatgyűjteménnyel, és egészen pofás oktatóprogramot lehetne kihozni.
Lehet ilyenre pályázni?
Nem szeretem amikor bezengik, hogy következő órán ZH, amikor az embernek úgyis dolga van, szövegnyelvészet. Lenne még egy nap, vagy ne fáradnék el éjfélre. Úgy irigylem c.-t meg az Emmát, ha akarnak reggelig nyomják, én meg bealszom éjfélkor.
Lehet hogy a képen látható cigaretta, amivel mázlim volt, egy hete a legjobb dolog ami történt. Bár a hétfői velencei forradalom sem volt rossz (majd írok róla, idővel). Kedden írtam olyan vizsgát, amitől ég a pofám, ki is javítom. Elvileg pedig ma kéne vége lennie az egésznek (ki kell emelni). Viszont így, ha minden igaz, akkor szerda este kezdődik a nyár. Remélem nem csíp már többet meg ilyen darázsszar, egy nyárra egy is elég volt (ráadásul a könyvtárban).
Mi lesz itt? Lesz FÉL felolvasás, (ma este kül felolvasok, nem is mondtam… a zöld macskában leszek b-kategóriás verseimmel elérhető) kettő is (Velence júl. 10 + Veszprém utcazene alatt) vagy három, a möbiusztól függ. Kijön egy lapszám. Ilyenek. Relaxálok, gondolom. Remélem, hogy relaxálok.
Öcsém meg Amerikában van már. Küld képeket is. Itt közlöm majd.
Gondoltam egy bukónak várt, ám mázlival jól megírt, végül négyesre teljesített (középkori regény) vizsga után megnézem magamnak a lejjebb ajánlott BARbár nevű helyet. Tényleg nagyon fasza, köszi a tippet! Munkához tökéletes, jó zene, hűvös. Mondjuk drágának éppen drága, de ilyen fasza limonádét én még életemben nem ittam!
Tegnap komolyan nekiálltam finnugort tanulni. Elég reménytelen tárgy érdekesnek találom az obi-ugorok (mert őket választottam: az osztjákokat és vogulokat) demográfiai helyzetét, nyelvüket és kultúrájukat, ne adj isten őseiknek rénszarvastartó életmódját, természetvallásuk működését. Ehhez ezért van közöm, mert valamikor x ezer éve volt egy nyelv, amit közösen használtak a magyarok és az ő őseik. mint látszik rengeteg okom van rá Ezért jó hogy megtanulom őket sajnálni így 2010-ben. (jajj szegény hantikmanysik ó!).
Ilyen fasza videómellékletek születtek a dolgozatomhoz.
Szép kis műnyomó, CD-tok. Nagyon komolyan néz ki.