Behajtom a széleimet ott, ahol tetszik amit találtam értékest magamban. Így gyógyulok két hete. Ha az embernek van lelke és az olyan mint egy paplan, az önmagánkívüliség, más anyagok kivehetetlen mintát rajzolnak bele, felismerhetetlen hangok és saját arcának élei közé fektetik belé. Verseket írok, szerkesztek, gondolkodok. Pénz nélkül megint, és ettől szabadon.
Végül mégsem vettem fel a mondattan UV-t. Nem vagyok már az egyetem miatt sem lelkes, egy éve, még meg tudtam magam erőltetni. De így… mikor olyan reménytelennek tűnik az egész magyar valóság, az itt levés. Pedig a nagy keserűség helyett (amikor az éjszakai Budapest látványához a várból is csak annyi a szavam, hogy „kurva hideg van” és még a cigimet is elbaszta a szél…) helyre kéne tenni magam, nagyon rám férne egy rendezett világ- és önkép. Egy terv, ami szerint lehet élni – egy darabig még – itthon, ahol legtávolabb 40 km-re főz nagymuter bablevest.
Ezért, most a rám szakadó nagy – talán két hétig is tartó – időtöbbletben, talán posztolok = összeszedem magam. Mert ez így nem pálya, nagyon de nagyon nem az, amit tegnap írtam…
Lenne úgy, hogy kimegyek, lemegyek, azt ha nem jó följövök, elvagyo (megszámolnám a téglát a ház mohos-penészes oldalán, magamba helyesen kibetűzném az elírt utcanevet a kukán, várnám, hogy gyík jöjjön a repedésből, vagy madár magért) tologatnám a potot lét- nem lét, azt kapnám magam, hogy nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel!
És az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy Keats verset idéz. Ilyent, hogy „[D]e szíven kit ne vágna, / ha öröme messzi fut? / A változást tudod bár / nem orvosolhatod már…” satöbbi. Mert szentimentális lelkének fűzfái belehajlonganak, ha belegondol, hogy vannak helyek pl. Fehérváron, ahol már hűbazdmegtől-húbazdmegig minden megtörtént…
Na igen. Újabb blogfordulás jött az éltemben el!
Mostanáig azért nem írtam mert nem volt a sajátom, amiért a régit, ami két éve lett a múlté, is szerettem csinálni. Eddig magamnak honlapot írni – suszter cipője – nem volt túl sok időm, de az őszi félév alatt szépen lassan (naponta pár percet, órát dolgozva) összeraktam ezt.
Nem mondom, hogy kész van: hiányzik a bio. A pub.(likálási lista) és a ref.(erenciák, ja oldalak, amiket csináltam, én), majd ezeket még befejezem.
Na de hagyjuk ezt, most ilyeneket várok, hogy húúú Barna bazmeg te vagy a legjobb webdizájner széles e pusztában!
Amúgy gondolom van benne egy csomó hiba (= a hibawebdizájnpoétika önleleplezése), szóljatok, ha találtok.
Addig pedig üdvözöljetek újra a bloggerek között, visszaértem!
a jövő záloga. Több kreditet meg lehet vele egy nap keresni. Van kedvenc kapám, ásom kenu és malteros lapátom.
Reggel dolgoztatva voltam. Évek alatt megtanultam keverni a betont, szaktudásom most kamatoztathatom. Van egy nagyobb lejtő, van talicska, lapát, a tákolmány épület funérlemezei között elhalt kígyóhám. Remek helyen építjük a magyar valóságot nagyapámmal, aki kertjükben egy ideje… de amúgy meg nem is, inkább hord ilyen betontáblát, közben mélázunk, hogy megy az idő, és én öregszem, nem pedig ő.
Asszem ma borotválkozás lesz, mert a szakító szakáll nem menő sajnos. Vettem futócipőt ma, mert már végleg nem tudom mi a faszt kezdjek magammal. Vettem Ulysses-t is, mert a Hold Antikvárium (szfvár) sokkal olcsóbb. Most pedig elkezdem a Swann-t hogy ne tudjam ezt se befejezni, mert holnap hajnal hatkor a tó egyik feléből libegek a másik felébe, mert itthon annyi kikúrt munka van, hogy a belem kilóg, és elalszom a buszon tőle.
előre tartok. Illetve nem is a naptól magától, hanem az időtől a -mondanom sem kéne, kínos – 24 órától ami körösztül megy rajta, de lehet hogy már alatta. Szóval bokros teendőimtől, melyek vége bizonyosan korona. Nekem kell tudósítani az apokrifot a könyvhétről, fel kell tűznöm magam a JAK piknik (mért nem picnik?) mellyére hogy lámlám, aztán csoportosan át kell vonulni rogánfalva közepire sirályon sírni. Az egy csomó dolog, és tekintve, hogy reggel héttől nagyfaternél bizonyos anyagokat, földetsódert rakok arréb, szóval nem jó lesz a napom…