Bocsánat, hogy ezt írom, de kicsit csalódtam a generációmban. A pénteki Gyorskonferencia a köztársaságról rendezvényen túl kevesen voltak jelen. Az OSA Archívum ősz tarkókkal és középkorúakkal telt meg. Olyan nagy és okos emberek szólaltak fel pedig, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a harmadik köztársaság élhető, európai hely legyen. Nem, kérem ezen a konferencián nem a szokásos „ballib értelmiségi nyüszörgés” hallatszott. Érvek, adatok, tények adtak alapot a kétségbeesésnek, melyet a retorika, a kimondhatóság és az ebből fakadó biztonság kompenzált. Jól éreztem magam, furcsán, és talán biztonságban attól hogy nem én vagyok a hülye ebben az országban, sőt pont hogy én nem. Világosak az orvosolandó (szociális, politikai, kulturális, etikai) problémák! De Lehet-e őket orvosolni? Az elmúlt húszévezésen és a probléma sokirányú vázolásán túl egy előadó, a filozófus Rauschenberger Péter jutott el oda, hogy a megoldásról beszéljen. De ő az idő rövidségére hivatkozva nem osztotta meg velünk ez irányú gondolatait. Legnagyobb sajnálatomra…
Szeretném pedig ezektől az emberektől, akikre életemben először tényleg felnézek, most azt kérni, hogy egy következő konferencián jöjjenek ki a farbával! Kell, hogy a szellem vagy ahogy Ferge Zsuzsa fogalmazott, „az írástudók”, választ adjanak.. mert különben kirekesztve érzem magam saját értékrendemből, amikor én ülök legfiatalabbként egy ilyen súlyú konferencián.
(és legyenek szívesek az ÉS online-t ingyenessé tenni, mert nincs rá pénzem!)
Hosszú nap volt. Átpolitizált. Nem lett véres a szám, kihuhogtam a véleményem az Erzsébet hídnál. Nagyon jól szervezett esemény volt, igazi eszes tüntetés. Jó szónokokkal és beszédekkel (Szeles András „nekünk választásunk itt élni”, Lángh Júlia „89-ben voltak ennyien” , Schilling Árpád „ne több dilettáns kultúrpolitikát”, Istvánffy András „ne kérdőjelezzék meg a médiatörvény ellenzőinek hazafiságát”), menő transzparensekkel (index képek „nekem ez a macskakövem”; „tudok írni és olvasni” és a társaik). Orbán délelőtti beszéde felbaszott, két szóval a Magyarok Országa, az nemzetibb nemzet, a Brüsszel takarodj. A vonaton idefelé olvastam, és közben a szavain dühöngtem, gondolkodtam, és megint dühöngtem, de az esti hepöning megnyugtatott. Tudom én, hogy nem vagyok egyedül, akinek, ha az új alkotmányt csak megemlítik összeugrik a szemöldöke, gyomra, ökle, de jó volt magam megett tudni azt a pár (tíz? Száz?) ezer embert. Magyarországon VAN civil szinten politika és ez nagyon jó!
Nem zavar, hogy az író, Bodor Ádám 75. születésnapján szóba kerül az elmúlt 60 év kül-és belpolitikája, hogy faggatják börtönről, a magyar és a román átkosról, hogy nosztalgiáznak ősz irodalmáraink a múlt irodalmi és általában a humán értelmiség életviszonyairól: lehetőségekről, ellenállásról, üldöztetésről, cenzúráról, mert ez rendben van. Az emlékekből csak okulhatna a ma hallgatója, távol tudva magát attól a kortól, amikor az számított irodalomnak, amin a politikai önkény reprezentálni tudta magát. Az viszont félelmetes és az ünneplés hitelét megrengető felismerés, hogy minden átkok ellenére Magyarországon újra fontos az irodalmat politizálni. Legalábbis az a gesztus, hogy az irodalom egyik reflektált eseményén, irodalmi közterületen a szót először egy többszörösen összetett nevű állami titulust birtokló személy kaphassa meg, aki Szőcs Géza levelének ad hangot, annak a Szőcs Gézának a levelének, aki jelen pillanatban egy olyan kormányt támogat, amely a médiát újra a politika által kívánja irányítottá tenni, mely nyíltan és szemérmetlenül folytat újra értelmiségellenes lejártókampányt, és ő maga egy olyan intézménynek felelős vezetője amely horribile dictu tönkreteszi a szabad magyar (nem nemzeti) kultúrát. Csalódást okoz továbbá, hogy levelében írókollégától nem méltó módon nem elsősorban mint irodalmárt (hiszen erre egyetlen bekezdése utal levelében), hanem mint hazánkba költözött férfit köszönti, olyan érdemek birtokosaként, amik az irodalom berkein kívülre, és hajlott koránál időben távolra mutatnak. Bodort, mint jelentős magyar nyelvű irodalmi életmű megalkotóját csak Szegedy-Maszák Mihály tanár úr méltatta, illetve kollégái által felolvasott szövegei emlékeztek meg erre. A beszélgetés és az egész este Bodor Ádámra 75. születés napján mint történelmi tényre, egy kolozsvári-magyar író életútjára emlékezett.
Ja, Velencén döntögetjük a kaput.
Van erről két alterblogos cikk is:
Lett egy velenceitokapuja.hu is, amin meg lehet tudni (a Kapu ellenes érveken kívül), hogy milyenek az üres plázák.
Az új személyim holnap megjön, nekiálltam borotválkozni, miután egy 30-as zsidó nézett vissza rám az igénylőlapról…
Ma megalakult az új Országgyűlés. Valaki, aki nemsokára miniszterelnök lesz, azt mondta, forradalom van Magyarországon. Először nem örültem a hírnek, mert a legutóbbiban sokan meghaltak. Aztán rájöttem, ez csak amolyan szónoki fordulat. Hála Istennek. Ismerős fordulat. Meg az is, hogy a nép hatalmazta fel arra, amit tenni fog, tehát minden, amit tesz, a népakarat megnyilvánulása. Keserédes emlékek ébredtek fel bennem. Életem első harmincöt évében hányszor és hányszor hallottam ezeket a szavakat! És most újra megszólal ez a hang. Az emberekben nyilván kellemes, otthonos, ismerős érzések borzonganak. De jó! Megint itt van apu, aki majd szépen mindent elintéz. Nekünk csak Zsigulira meg hétvégi telekre kell spórolni, más dolgunk nem is lesz. Hurrá! Még tudom az összes mozgalmi dalt. És azt is, hogy kell pár sor dalszövegbe belerejteni, amit igazán gondolok.
Éppen töltöm le ezeket, hogy igényes, szép CD mellékletem legyen a kommunikáció dolgozatomhoz, amit a személyes és a politikai kommunikáció viszonyáról, illetve arról írok, hogyan határozza meg egy politikus magát (hogyan képviseli a pártját) egy nyilvános vitában. Ehhez a márciusi kire szavazzanak a liberálisok című rendezvény (roppant szar minőségű) videofelvételét választottam.
Ez a vita legjobb része:
Schiffer odamond, Bokros bölcs, Navracsics beszól, Lendvai meg kurva hülye.
Jobb minőségű videót küldeni ér, de csak egészben! Találtam