Már volt szerencsém ott lenni az utolsó Kispál koncerten egyszer, még évekkel ezelőtt, Budapesten a PeCsában. Nyár volt, ha valakit érdekel, pont a Lecsó 40. születésnapja, és pont akkor játszott velük utoljára a Michael Zwecker. Sokan mondták utána a kispálfórumon, a régin, ha emlékszik arra még valaki, hogy ez volt az utolsó koncert. És lehet. Mindenesetre azóta sem láttam azt a rózsaszín hangfalat, amit Lovasi akkor minden koncertjére cipelt. A Kiscsillagokra is.

Szóval azon a koncerten még tábortüzet is gyújtottak a színpadon, aztán n+1 gitárossal adták elő a nagyon szerelmes lányokat, és sosem hallottam olyan lassan a húsrágót. (erről már blogot írtam akkor) Az a szám számomra dilemma. Egyrészt mert 16 évvel megírása után tomboltam rá, ami az én születésem dátuma, másrészt mert annyira nem is tetszik, mint amennyire tetszik, és innentől már tényleg értelme sincs beágyazni.

Ma három videó lesz, jó? Egyrészt azért, mert a kedvenc számaim száma meghaladja a visszalévő napok számát, másrészt azért, mert kedvenc albumom, az Ül megér ennyi videót.

Hosszan jöttem ma hazulról el.

Kispál belelős.

2000-ben találkoztam először a bandával, amikor apám hihetetlen mennyiségű CD-t vett át valakitől, köztük a Velőrózsákkal. Azóta „székláb beszél tapétához”; „üregbe húst”; „kicsit hadd”; „még egyszer” …

Minden közhelyessége ellenére a mai Kispál-szám:

Hang és fény

Ezt hallgatva eszembe jut, hogy, ha ez a vég … itt az ideje, hogy előkészítsem a cigire és a borra való összeget a persely mélyéről, és nekem már tetszik is!